12 dolog, amit ne tegyünk a kabiban

12 TEVÉKENYSÉG, AMIT NE CSINÁLJON A KABINJÁBAN A HAJÓÚT SORÁN!

A hajóút alatt a kabin az utasok saját, személyes terévé változik. Ide mehetnek, ha szeretnének egy kicsit elszökni a tömeg elöl, a svédasztal forgatagát hátrahagyva vagy pedig a barátokkal, rokonokkal tölteni az időt.

Arra is van lehetőség, hogy a balkonon elmélyüljön egy izgalmas olvasmányban, vagy lekapcsolva a lámpákat, a hullámok ringatásának köszönhetően álomba merüljön.

Lehetőség van  a kabinok díszítésére, otthonossá varázsolására is, de van néhány szabály arra vonatkozóan, hogy mit nem szabad csinálni a kabinokban.

Fontos, hogy az utasok betartsák a biztonsági előírásokra, privát szférára vonatkozó szabályokat és nem szabad elfelejteni azt sem, hogy tekintettel kell lenni a többi utasra is.

Ennek érdekében a legénység kedvesen, de szigorúan kérheti az utasokat a  szabályok betartására.

Amennyiben nem biztos benne, hogy milyen esetekre vonatkoznak a fent említett előírások, szabályozások, összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat.

Mit ne tegyünk a kabinunkban:

  1. Cigarettázás:

Sajnáljuk, de el kell hagynia kabinját, s a dohányzásra kijelölt helyszínt kell megkeresnie, amennyiben rá szeretne gyújtani. A legtöbb tengerjáró tiltja a kabinban, balkonon történő dohányzást. A cigaretta tűzveszélyes, a hamu miatt, a nem dohányzó utasokat pedig zavarhatja. Ezen okokból kifolyólag a hajótársaságok szeretnék korlátozni a fedélzeten történő dohányzást, de azt sem szeretnék, hogy a dohányzók elégedetlenek legyenek, így létrehoztak a fedélzeten dohányzásra kijelölt helyeket, ahol biztonságos a cigarettázás.

  1. Gyertya gyújtás:

Illetve bármilyen tűzveszélyes eszköz alkalmazása. Gondolunk itt főleg a vasalóra, füstölőre, mécsesre. Egyik olyan eszköz sem használható, aminek működtetése magas hővel járhat. Örüljünk annak, hogy a hajszárító és hajsütő valamint a hajvasaló használata engedélyezett.

Amennyiben gyertyafényre vágyik, az elektromos (led) mécses nyílt láng használata nélkül varázsolhat különleges hangulatot.

  1. Hajszárító csatlakoztatása a fürdőszobában található borotvakészülék számára fenntartott aljzathoz.

Sokak számára igazi rejtély, hogy a kabinok kialakítása során miért a nappali részbe helyezték el a hajszárítóhoz tatozó aljzatot, a fürdőszoba helyett. A fürdőben is található aljzat, de a csak a borotvát szabad csatlakoztatni, mivel nincs elegendő feszültség benne a hajszárítóhoz.

  1. Vitatkozás, hangoskodás:

Természetesen nem kell teljes csendben lenni az utazás ideje alatt, de fontos, hogy veszekedéssel, hangoskodással ne zavarják meg mások nyugalmát. Fontos tudni, hogy a tengerjárók fedélzetén elhelyezkedő kabinok, lakosztályok válaszfalai igen vékonyak, ezért a hang könnyen terjed, különösen az egybenyíló kabinok és lakosztályok esetében, ezért fontos a mérsékelt hangerő. Hogyha úgy is érzi, hogy nincs szüksége a magán szférára, gondolni kell a többi utasra, akik nem biztos, hogy a hajnali 3-kor szeretnék hallani, hogy milyen filmhez lenne kedvük.

Balkonos kabinok esetében arra is ügyelni kell, hogy ami a balkonon történik jól látható és hallható.

  1. Ruházat nélkül tartozkódni a kabinban:

Több utas találta már magát kellemetlen helyzetben, mikor kilépett a kabinjához tartozó fürdőszobából, s szembe találta magát a takarítóval, esetleg arra eszmélt, hogy egy kikötőre, vagy a mellette dokkoló tengerjáróra néz a kabin.

A biztonság kedvéért a behúzott függöny mellett is érdemes legalább egy törölközőt viselni, hiszen az is lehetséges, hogy a személyzet egyik tagja jön, s zuhanyzás közben a kopogást nem feltétlenül lehet hallani. A fürdőszobából való kilépés előtt ellenőrizzék, van-e más a kabinban.

  1. Nyitva hagyott balkonajtó:

Igazi boldogság, ha a tenger és a hullámok hangjára aludhatunk el, de inkább ne hagyja nyitva a balkon ajtaját. A beáramló meleg levegő miatt a légkondicionáló nagyobb fokozaton fog működni, ezért megnőhet az energia felhasználás. Ezen felül több esetben indította már be a füst érzékelőt, tűzriasztót a nyitva hagyott erkélyajtó, ami felesleges pánikhoz és ijedtséghez vezethet. Emellett, hogyha a kabinajtó valamint az erkélyajtó egyszerre van nyitva, kereszthuzat alakulhat ki.

  1. Ruhadarabok szárítása a balkonon:

Jó ötletnek tűnhet a nedves fürdőruhákat, törölközőt kiakasztani, hogy minél hamarabb megszáradjon, de ez sajnos nem túl jó ötlet. A ruhák könnyen a tengerben, jobb esetben a balkon nedves padlóján landolhatnak.

Egy váratlan zápornak vagy a beütemezett takarításnak köszönhetően a ruhánk még vizesebbé válhat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a hajókon nem szabad semmilyen tűzveszélyes tárgyat kint hagyni a balkonon, főleg azoknak a társaságok hajóin, ahol engedélyezett a balkonon való dohányzás.

A legjobb választás a behúzható szárítókötél, mely általában a fürdőben található.

  1. Rendetlenség:

Természetes, hogy egy utazás, nyaralás során nem az a legfontosabb, hogy minél nagyobb rend uralkodjon a kabinban, de a túlzott rendetlenség balesetveszélyes is lehet. A padlón heverő, hegyes, éles használati tárgyak akár sérülést is okozhatnak. Érdemes figyelni arra, hogy az esetleges parti kirándulásokhoz szükséges jegy, kulcskártya könnyen hozzáférhető helyen legyen tárolva, hiszen a kereséssel értékes perceket veszíthet az utas.

Jó megoldás lehet egy kisebb táska vagy irattartó, mely mindig kéznél van.

  1. Erős parfüm használata:

A hajókon található szellőzőrendszerek általában nem rendelkeznek túl nagy kapacitással, főleg a belső kabinokra lehet igaz ez az állítás. A minél megfelelőbb szellőzés érdekében nem ajánlott az erős illatok használata. Nincs tiltva a parfümhasználat, de érdemes óvatosan bánni vele. (A fürdőszobákban általában található egy nem túl erőteljes légfrissítő.)

  1. Hazavinni a fürdőköpenyt, törölközőt:

Pont megfelelő méretű a fürdőköpeny? A törölköző pedig extra puha? Esetleg a hajót bemutató gyönyörű könyv keltette fel az érdeklődését? Érdemes kétszer is átgondolni, hogy magunkkal visszük-e az út végén ezeket, hiszen a hiányzó tárgyakért extra költséget számolnak fel. Ha szuvenírt szeretne az utazásról, érdemesebb az ajándékboltban megvásárolni az új, különleges darabokat. Amennyiben pedig ingyenes szuvenírt szeretne, az utazó kiszerelésű sampont vagy a kabinba bekészített tollat javasoljuk.

  1. Felragasztani valamit a falra vagy az ajtóra:

Mivel a ragasztószalag nyomot hagyhat a falon, s lehúzhatja a festéket vele, ezért a hajótársaság kéri, hogy tartsa tiszteletben a kabinja dekorációját. Ha mindenképp otthonossá szeretné varázsolni vagy a fontos információkat ki szeretné tenni a falra, az nem probléma.

A kabin falak és ajtók mágnesesek, így dobjon be néhány mágnest a bőröndjébe és a napi hírleveleket, kirándulási jegyeket gond nélkül fel tudja tenni a falra.

  1. Ellenőrizetlenül hagyott széf:

A kabin széfjébe zárhatja a mobiltelefonját, útlevelét, készpénzét, bankkártyáját, de ne hagyja ott azokat. Minden sarokba nézzenek be, nehogy útközben jöjjenek rá, hogy ott maradt valami a kabinban. Ha hajlamos a feledékenységre, javasoljuk, hogy írjon listát a széfbe tett értéktárgyairól vagy tárolja azokat a bőröndjében az ágy alatt, így mindent meg fog találni és nem hagyja fent a kabinban kiszállás után.

Forrás: https://www.cruisecritic.co.uk/articles.cfm?ID=1767




ÉRTESÜLJÖN ELSŐKÉNT A KIVÁLÓ HAJÓÚT AJÁNLATOKRÓL!

    A csillaggal jelölt mezők kötelezően kitöltendők.

    Adatvédelmi tájékoztató

    Az Adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, az adatkezeléshez a szolgáltatás (ajánlatadás) igénybevétele céljából hozzájárulok.*
    igen

    Hozzájárulok, hogy az adatkezelőtől (For Two Kft.) marketing anyagokat kapjak.
    igen