fbpx

Az Oceania Cruises hivatalosan is visszatért a tengerre

Az Oceania Cruises társaság 524 nap után először köszönthetett utasokat a hajó beszállóhídján, ahogy a Marina elhagyta Koppenhága kikötőjét. 2019 óta ez volt a társaság első hajója, amely ebből a kikötőből indult útnak.

Bob Binder, a társaság igazgatója a következőket fűzte a jeles eseményhez: “Ez mindannyiunk életében egy felejthetetlen nap marad, mert végre újra együtt lehetünk nem csak vendégeinkkel, de teljes személyzetünkkel is.”

Az Oceania Cruises által hirdetett utak mindegyikén előírás, hogy a hajón tartózkodók 100%-a rendelkezzen oltással, ezáltal biztosítva a “legbiztonságosabb hajózás élményét.

A társaság jelenleg egy fázisolt újraindulás keretében kezdte meg a hajózást, vagyis szigorúan betartják a Norwegian Cruise Line-tól származó SailSAFE rendszer protokolljait, ezzel mindent elkövetve vendégeik teljes biztonsága érdekében.

A korábban említett Marina, Koppenhága után ellátogat még Németországba, Svédországba, Litvániába valamint Lett- és Észtországba, Stockholm érintésével. Ezek után a hajó az ősz során a Mediterrán térséget és a Görög szigeteket járja majd be, mielőtt decemberben megérkezne Miamiba. A Marina lett a társaság elsőként újraindult hajója, őt követi majd a Riviera és az Insignia. A Regatta, Nautica és a Sirena még szintén ezen év végén, illetve 2022 elején indul újra útnak.

Ha Önök is részt vennének az Oceania Marina őszi utazásain, mely keretében a mediterrán térségekbe látogat, mutatunk egy remek ajánlatot:

Hajó: Oceania Marina

Indulási dátum: 2021.11.09 – 7 éj

Részletes útvonal:

Trieszt – Zadar – tengeren – Szirakúza – Nápoly – Civitavecchia  – Livorno – Nizza

Részvételi díj:

Belső kabinban: 1.639 EUR/fő (kb. 590.040 Ft/fő)

Balkonos kabinban: 2.419 EUR/fő (kb. 870.840 Ft/fő)

Az OLife Choice keretében a hajótársaság az ingyenes internet mellé + 1 ajándékot ad.
Az alábbi 3 ajándék közül lehet egyet választani:

  • 300 USD/fő fedélzeti költőpénz
  • 3 kirándulás/fő
  • House Select italcsomag/fő

Az ár tartalmazza:

  • szállást a választott kabinkategóriában,
  • teljes ellátás light-ot (reggeli, ebéd és vacsora, üdítő italok korlátlan fogyasztása),
  • kikötői illetékeket,
  • 24 órás szoba szerviz,
  • a fedélzeti szolgáltatások és létesítmények használatának nagy részét pl.: medencék, napozóágyak, fittness terem használata, színház,
  • csomaghordást a hajóra történő ki-és beszálláskor.

Az ár nem tartalmazza:

  • a kikötőbe való ki- és hazajutást,
  • alkoholos italfogyasztást,
  • a kötelező szervízdijat, melynek díja kb.16 USD/fő/éjszaka,
  • egyéb személyes kiadásokat pl.: fakultatív kirándulásokat, SPA és wellness szolgáltatásokat,
  • biztosításokat.
>
Főoldal