Azamara Pursuit - hajosutak.com

Azamara Pursuit – az új DELUXE hajó

A deluxe Azamara hajótársaság 2017. szeptember 26-án bejelentette, hogy az eddigi két hajó, az Azamara Journey és a Quest mellé érkezik 2018 tavaszán az Azamara Pursuit, mely méreteiben testvérhajóihoz hasonlít majd. Útvonalak terén is a megszokott minőségre lehet majd számítani: különleges kikötők, hosszú kikötési idők várják majd a vendégeket.

A hajó belső terei az Azamara deluxe hajótársasághoz híven a luxus és az elegancia jegyében fognak tündökölni, úgy, ahogy a felújításon átesett Azamara Journey és Azamara Quest esetében is tapasztalhatják az utasok.

A társaság partnerei és utasai már régóta várták az új hajó hírét, így mindenki nagy örömmel fogadta a bejelentést.

A lenti videóban Larry Pimentel, a hajótársaság elnökének bejelentését láthatjuk az Azamara Pursuit érkezéséről (angolul).




ÉRTESÜLJÖN ELSŐKÉNT A KIVÁLÓ HAJÓÚT AJÁNLATOKRÓL!

A csillaggal jelölt mezők kötelezően kitöltendők.

Adatvédelmi tájékoztató

Az Adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, az adatkezeléshez a szolgáltatás (ajánlatadás) igénybevétele céljából hozzájárulok.*
igen

Hozzájárulok, hogy az adatkezelőtől (For Two Kft.) marketing anyagokat kapjak.
igen